Képviselőtársa akcentusán élcelődött Magyar Péter, frappáns üzenettel tették helyre (FOTÓ)
Mondatközi szünetekből összevágott videóval támadott a Tisza Párt elnöke.
Hölvényi György szerint erkölcsi felelősség terheli azokat, akik a rendszert megtagadták és ezzel ellentétesen szavaztak.
A baloldal megakadályozta, hogy a Patrióták Európáért képviselőcsoport – noha az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciója – vezető helyeket szerezzen az EP lakhatási bizottságában. Hölvényi György kereszténydemokrata EP-képviselő a testület megalakulása után csütörtökön Facebook-posztjában úgy fogalmazott:
a D’Hondt-módszer, azaz az arányos képviseletet biztosító számítási mód szerint is megilletné mindez a frakciót.
A politikus szerint nincs új a nap alatt és elszomorító, amit ma láttak. Az Európai Parlamentben évtizedek óta a D’Hondt-módszer alapján működnek, és erkölcsi felelősség terheli azokat, akik ma ezt a rendszert megtagadták és ezzel ellentétesen szavaztak. A Patrióták Európáért a D'Hondt-módszer szerint is a harmadik legnagyobb frakció, mégsem kaptak posztokat – kifogásolta. Úgy fogalmazott, nem naiv, jól tudja, hogy mennek a dolgok, de mindez ellentétes a vélemények sokfélesége és a nemek közötti egyenlőség elvével is. Mindenkinek, aki ma ezekkel ellentétesen szavazott, felelőssége van – jelentette ki.
(MTI)
Fotó: MTI/EPA/Olivier Matthys